== DIA Könyv ==

Az arc fagyvörös foltjaiban, Uploaded by

Annak az Upor vidékén mostanáig hallható, kivált Veli- kánban, Horkaparajdon és Uporegresen eleven hagyo- mánynak, miszerint a verses szöveg, mely Mester úr Bakos Bódog Jegyzı Könyv-ének ik lapj án az arc fagyvörös foltjaiban ránk, igaz tényeken alapszik, helytálló voltáról magam az uporvári megyei levéltárban gyızıdtem meg, amikor végigsillabi- zálhattam a nemes Horka vármegye Archivumában meg- ırzıdött és az utıkorra örökített iratállomány Ennek a kövér, kiszáradt és poros paksamétának a I 1-es kötegében csaknem legfölül lapult az a lila tintával készült protokollum, amiben a kor kényes ízlésének kenőcs pikkelysömörhöz terhes nőknek kalligrafált betőkkel írva olvasható, hogy Jegenye István mezei grófnak, Horka-Parajd köz- ségjelen évre szegıdött számadó gulyásának tizen- hét esztendıs idıssebbik fia és egyben elsı vagy öreg-bojtárja anno dik április havának dik napján, Szent György ünnepe reggelén balas- kájával beszakítá Posár Jakab urodalmi botosis- pán fejét, ki az iszonyatos ütéstıl vérbe fagyva, hol- tan maradt a tetthelyen.

A helyszíni jegyzıkönyvhöz includált kísérı iratból ki- tetszik, hogy nyomban a bőntény megeste után Márta- major egyik öregbérese gyalogolt be Uporvárra, hogy ott megjelentse az emberölést a vármegyeháza kapujában strázsáló tiszti gyógyítani pikkelysömör népi, ki a hírrel rögtön a megyei fis- 10 Il kushoz csörtetett volna, ha nem tudja, hogy aki az ügyészt a délebédje közben megzavarni merészeli, gorombább szi- dásra számíthat, mint ha netán a délutáni álmából ébreszti föl, ezért csak késıbb, miután a hivatalszolga bevitte a gızölgı feketekávét, vágta haptákba magát nemzetes pa- lánczi Kemény Antal elıtt, hogy tudassa az arc fagyvörös foltjaiban nem mindenna- pos újságot.

A megyei fiskus tudomásul vette, mi történt a parajdi réten, de - megfontolva, hogy "úgyis szökésben a vétkes", s különben se volt szokása, hogy akármit elsies- sen - csak másnap rendelkezett, mégpedig úgy, hogy "a casus a Az arc fagyvörös foltjaiban járásbeli fı- és alszolgabíráknak kiadandó, intézkedés végett". A tegzei fıszolgabíró, varbóki Horvát Ödön - az ügyészi dispositiórzak megfelelıen - az in loco vizsgálatot alszolgabírájára, beledi Zarka Györgyre tes- tálta, aki azonban úgy okoskodott, hogy célirányosabb, ha az ügyet mielıbb visszaszármaztatják palánczi Ke- mény Antal uramhoz, bízza csak rá a nyomozást valame- lyik megyei esküdtre, minthogy sürgısségrıl immár szó sem lehet, hiszen a vétkes, véres tettét elkövetvén, menten módot keresett és talált az elillanásra: alighogy lesujtotta az áldoza- tot, in articulo mortis elmenekült, nóta bene szer- fölött nagy leleménynyel, ugyan is tüstént fölka- pott a vérében feküvı botosispán nyerges lovára s annak hátán iramodott világgá.

A vizsgálatot tehát- két nap késéssel - balajthi Bottyán Elek megyei esküdt végezte el, komótos körültekintéssel, s - "mert azon tudományoknak, melyek emberi természe- tünk szellemi részével foglalkoznak", erıs híve volt - he- lyénvalónak tartva "gondot fordítani a az arc fagyvörös foltjaiban tett psichi cai antecendentiáinak examinálására is".

Amint az általa szabatosan tollba mondott protokollumban olvasható, fontosnak és elmellızhetetlennek ítélte írásba foglalni, hogy a vétkesnek, ki a Majláth-birtokok igen csekély s Isten háta megetti részét képezı Márta-majorban 12 cseperedett, hol helyben sem templom, sem isteni szolgálat,sempapnincs,kiagyermeketakeresztény hitvallásnak és erkölcsiségnek elsıbb ágazataira oktatta volna, szívébe ily elhagyattatásban ajónak és igaznak magvai s a magosabb emberiességnek szelídebb érzelme nevelés által nem igen valának beplántálva.

Ergo e szilajon fölnevelkedett ivadék pallérozatlan állott gulyás-bojtár szolgálatba, hol az isteni és polgári törvényekben ismét csak nem okosodhatott. E gyarló fiatal marhapásztor az el- halt botosispánt, ki vad indulatú volt s ez által szer- zett tekintetet magának a rettegı cselédnép elıtt, annak utána sujtotta agyon, hogy ez a maga ellen mindig közgyőlölséget gerjesztı személy hars ordí- tásokkal akará rászorítani Jegenye István mezei grófot, hogy a csordába, melynek épségeért a köz- séggel kötött szigorú contractus szerint a szegıd- ményes számadó gulyás önkárára felelısséggel tar- tozik, befogadjon két kórványos marhát, melyeket az ispáni istállóból hajtottak ki a cselédek a mezı- re, miután azok a tél idején megrühesültek vala az arc fagyvörös foltjaiban tan.

A gyilkosság- folytatódik ajegyzıkönyv - harmincegy tanú huszonnyolc horkaparajdi telkes gazda és három uradalmi béres szeme láttára annak utána esett, hogy Jegenye István szegıdmé- nyes számadó ezen violentia ellen protestálván fönnhangon mondá: "Rühösek a tehenei, tekinte- tes úr, nem veszem be ıket a csordába. Nem tehe- tem.

az arc fagyvörös foltjaiban

Férgesjószágtul megbetegül a másé is! A lilatintás szövegben duplán alá van húzva, hogy a tanúk egybehangzóan adták elı a botosispán szavait és 13 cselekedetét, s a következményeket illetıen is teljes a con- formitas az eskü alatt tett vallomásokban, melyek szerint a vétkes ezen injuriának láttán emelt fokost atyja meggyalázójára s úgy az arc fagyvörös foltjaiban meg azt, hogy a boldog- talan ott nyomban holtan fordult le a nyeregbıl.

A véres spectaculum a jelen volt tanúkat oly annyi- ra megrettenté, hogy ijedelmökben sem szólani, sem moczczanni nem merészelvén, tétlen ámulattal szemlélék, hogy az eszeveszett gulyás-bojtár vörös foltok az arcon hámlasztó kezelés meg- ölt botosispán vénhedt lipitzai lovára szökkenhes- sen, s senki ember által nem akadályoztatván, seb- tiben elnyargaljon.

Nota bene: gyilkos fegyverét, a balaskát a deliquens lóra pattanván is markában szorítá, ergo még a tanuk bátrabbjának sem gerje- dett mersze az elvetemültnek útját állani.

Van még csöndem.

Az in loco fölvett jegyzıkönyv ezekkel a szavakkal zá- rul: A vétkes, elmenekülvén, ex tunc a mái napig búj- dosva kóborol, s miként híre járja, máris útonálló életre adta oktalan fejét, erısítvén ama fölvilágo- sult vélekedést és tapasztalást, miszerint a tudat- lanság ipso facto kiköltı fészke az oly romlás- nak, miként ezen indulatoktól szilaj i ú gyilkos zsi- ványnyá leend.

Balajthi Bottyán Elek tekintetes úr, Horka vármegye hites esküdtje a helyszíni protokollumban dicséretes ala- possággal, elismerésre méltó körültekintéssel rekonstruál- ta a bőntény elızményeit és bekövetkeztének minden mozzanatát, s jóllehet kevés szóval, de plasztikusan jelle- mezte az áldozatot is, aki korábbi önkényeskedéseit tetéz- ve a tetthelyen újabb emberalázó erıszakkal, pikkelysömör fotó jelei és kezelése utolsó gonosz hatalmaskodásával úgyszólván kihívta a végzetet, és ezzel a gyalázatos eselekedetével maga lett halálának okozója; ami azonban a vétkesnek a személyét és a tettével összefüggı psychicai antecedentiákat illeti, Bottyán uram, ez a meglehetısen mővelt, a XIX.

Mert azzal a quasi men- tegetı vélekedéssel, amit a derék esküdt a fiatal tettesrıl jegyzıkönyvbe diktált, választékos szavakkal "szilajon fölnevelkedett", stb. Ebben tévedett kapitálisan ajóindulatú megyei esküdt.

Mert a gyilkos süldılegény egy világlátott és írástudó me- zei gróf spongyaesző és írástudó fia volt: hús Jegenye Ist- ván húsából, vér Jegenye István vérébıl.

A múlt század derekán - ahogy korábban a ridegpász- torokra általánosan-az ország több vidékén is az arc fagyvörös foltjaiban gróf volt még a számadó gulyás titulusa. Jegenye István már talán pendelyes gyerek korában is gulyás akart lenni, s bojtárnak is állott, amikor ennek eljött az ideje.

Szolgált is tisztességgel, mígnem ben -- tizennyolc éves se volt még igazából - nyár utolján egy éjszaka a gulya mellıl ragadták el császárt szolgálni a katonafogdosó pandúrok.

Mihelyt pedig kitudódott róla, hogy megüli a lovat, a Vil- mos-huszárok székesfehérvári kaszárnyájába hurcolták, s ebben a ik császári huszárezredben koptatta a nyerget nyarán is - már nyolcadik esztendeje, s akkor éppen a gácsországi Tarnopol közelében - midın a regiment viceóbesteri szubdiviziójának elsı svadronyja hirtelené- ben az arc fagyvörös foltjaiban kapta, hogy hazavonuljon Magyar- országra, ahol függetlenségéért és szabadságáért már fegyvert fogni kényszerült a nemzet.

Ilyenképpen ennek a 15! Jegenye István káplár akkorra - novemberben - már rég Kossuth Lajos lobogója alatt forgatta a kardot, s nem is káplár volt már, hanem ırmester: a példás bátorsága miatt is, meg azért is, mert a kis híján nyolc esztendei szolgáló ideje alatt okos huszár lett belıle a külországi nagy unalomban: írni- olvasni is megtanult, meg németül is eléggéjól beszélt.

A függetlenségi harc alatt csak egyszer - comblövéses sebesülése után, ben, Boldogasszony Havának ele- jén - került haza az Upor mellé a falujába, Velikánba. Ott- hon, abban a lábbadozásra nyert húsz napban vette felesé- gül egykori szeretıjét, Babdi Julist, az arc fagyvörös foltjaiban a menyegzıjük másnapjának éjszakáján fiút fogant, de ezt a nem is tudott porontyot Jegenye István csak keservesen hosszú idı után láthatta meg: amikor már csaknem két esztendıs volt a gyerek, akit anyai öregapjának neve után Pálnak keresz- telt az uporegresi pap.

Csonkulatlan verekedte végig Jegenye István huszár ır- mester a szabadságháborút.

az arc fagyvörös foltjaiban

A bús bukás, a világosi fegy- verletétel után Aradnál esett fogságba, mint annyi sok más katonája a magyar seregnek. Az osztrák sorozó tisztek, akik akkor a rab honvédeket ezerszám osztották be a csá- szári had mindenféle regimentjeibe, egykettıre kitudták róla, hogy a függetlenségi harc elıtt Vilmos-huszár volt. Vissza is sorozták - de elıbb megfosztották ırmesteri rangjától-a ik ezredbe, amit persze totaliter átszervez- tek közben: újból csupanémet tiszt, cseh megmorva altiszt parancsolt már a Vilmos-huszároknak, s magát a régi- mentet se hagyták magyar földön, hanem Csehországba kommandírozták.

Ott ette Jegenye István közhuszár a császár keserő prófuntját ig, amikor is végre kiadták neki az obsitot: elbocsátották. Harminc esztendıs volt, mire hazaért az Upor mellé. Apja-anyja a temetıben, fele- sége szolgáló cseléd a Tegze járásbeli császári becirker konyháján - ez várta Velikánban.

Nem is volt sokáig ma- radása odahaza: elszegıdött ıregbojtárnak a zanóti szám- adó gulyáshoz, aztán-öt év múlva-számadó lett maga is, Uporegresen, ahova akkorra már a csaiádját - az asz- szonyt, a Pali fiát, meg az éppen világra jött kisebbiket, a Miklóst-hamar maga után vihette, mert az obsitos pénze maradékából, meg az öregbojtári keresményeibıl apró telket is tudott venni ottan, s csakhamar hajlékot is épült rá, cigányok verte vályogból rakott s jó rozs-szalma az arc fagyvörös foltjaiban vékkel fölkalapozott kis házat amit aztán - évrıl-évre mindig tisztes számadói járandóságaiból - nagyobbított is, csinosított is, mindaddig, hogy a zsúp odél helyébe fa- zsindely tetı, a deszkatáblás ablakok belülsı rámájába pedig üveg került.

Az uporegresi számadó gulyás nagyobbik fia, a Pali gye- rek iskolába sosejárt, mert a pásztortól, aki Szent György napjától Szent Mihály napjáig vörösesbarna foltok a bőrön messzi határban legelte- tett, az arc fagyvörös foltjaiban se kérte számon Uporegresen, miért nem adja mester keze alá a kölkét. Jegenye Pál így már hatévesen is apja meg a gulya mellett tette hasznossá magát, ahol azon- ban - noha kicsiny volt még - nemcsak a marhával tanult meg bánni: Jegenye Istvánnak gondja volt rá, hogy bető- vetésben is okosodjon a jófejő gyerek.

Többnyire nappal oktatta, amikor néha órákig se kellett az állatokra nézni, de késı este is, fejés után, a pásztortőz világánál, csillagok bámulása helyett.

Egy kis darab ónnal írta a fiú, amit már tudott, papiros helyett a környéken gyakori nyírek dere- káról késsel lehántott száraz fehér kéregre, csak úgy a tér- dén, s mire tíz éves lett, a nyomtatott bető se volt már ide- gen a szemének: akkorra "könyveket" is olvasott, híres- hírhedett rablókról, többnyire egy Rinaldo Rinaldini ne- vezető talján haramia hajmeresztı kalandjairól költött ponyvafüzeteket, amikkel vándorló vásárosok fizettek egy-egy csöbör frissen fejt tejért a gulyás-számadónak.

Az iránt, hogy huszárló volt egykor a csontos állat, nem lehe- tett kétség, mert a passzus-a rédia-is, amit a csiszár adott vele, kincstári múltat tanúsított, meg aztán ahogy az egy- kori huszár fölült a hátára s mintha sarzsi-rejtsúlon lenne - igaz, vas nélkül, csak úgy a csizmája sarkával - rövid galoppot parancsolt pikkelysömör szokatlan kezelések hajdani remondának, a hadviselt hátas oly forsriftosan engedelmeskedett a spornbefélnek, mintha egy káromkodós svadronyos kapitány harsány ve- zényszavát is hallotta volna hozzá.

Ezen a huszároknál vagy ulánusoknál iskolázott kancán, aminek a hátára ha- marosan vásott-kopott nyerget is kerített kézen-közön az apja, kis idı után már oly peckesen-nyalkán léptetett- poroszkált a kölök Jegenye Pál, mintha pendelyes korától szokta volna, hogy kengyelbe legyen dugva a kiscsizmája.

Szilvási Lajos Jegenyék

Sötétülés után, a tőz mellett, mesélt is szavaszéledten a fiának a naphosszat szófukar mezei gróf. Messzi vidékek- rıl-városokról mesélt, valahány stadtban az arc fagyvörös foltjaiban regimentjével megfordult: Bécsrıl, aminek németül Wien a neve, s ahol a császár lakik az udvarával királynak sose, még az es koronázás után se titulálta a hóhérlelkő, vérszagú I.

Fe- renc Józsefet, aki a gyászos Aradon tizenhárom vitéz hon- védtábornokot akaszttatott föl a szabadságharc leverése- kor, s attól fogva is fortélyosan senyveszti a magyartPrá- gáról, ahol egymás közt a csehek folyvást szidják-simfölik a császárt de hogyha a rebellis magyarokat sanyargatni küldi ıket a koronás zsarnok, kezüket, lábukat törve szol- gálnak nekiGácsországról, aminek Galícia is a neve, s ahol a sivár lengyel síkság kódis falvaiban kijelölt stáció- kon öli-sorvasztja a huszárt a sötét semmittevés meg a hagymaszagú az arc fagyvörös foltjaiban koszos korcsmáiban a cudar 18 polyák pálinka, a vutkiPest városáról is, ahol szintén állomásozott egy ideig az ezredével s ahol miljomos ma- gyar mágnásoknak sorakoznak százablakos csuda palo- táik, mégis több német szót hallani, mint magyar beszédet.

Így növekedett-nevelkedett - az esztendı egyik felében csakugyan falutól-emberektál távol, ám ott se "elhagyat- tatásban"-Jegenye Pál gulyásbojtár. Így lett belıle csak- hamar apjának a jobbkeze.

Meg a kedvesebbik kölke is. Mert az volt, kettı közül a kedvesebbik. Miklós - a másodszülött Jegenye-fiü, a Mika gyerek - sehogyse hajazott az apjára, meg mintha nem is édes test- véröccse lett volna az eszes-eleven bátyjának.

  1. Arckrém pikkelysömör és ekcéma ellen
  2. Vörös foltok csomókkal a lábakon
  3. Вход на спиральную лестницу Гиральды преграждала веревка с висящей на ней маленькой деревянной табличкой.

Öt-hat éve- sen is még egyre az anyja szoknyáján csimpaszkodott, be- tegség is, valahányjött, mind megviselte, sjóllehet falánk volt, mint a réce, az ételtıl csak a puha teste nıtt, az okos- sága sehogyse. Vagyis megvolt, nagyon is megvolt a magá- hoz való esze, kivált arra, hogy odahaza a kamrát dézs- málja, meg ahhoz is, hogy kéznél sose legyen, valahány- szor fáért-vízért futtatta volna Babdi Julis, aki a két fiú után többet már nem lett viselıs, pedig akart volna egy-két gyereket még, hiszen szabályos vörös folt jelent meg a bőrön asszonyt látott Uporegre- sen, ınála fiatalabbakat is, azok rendre az öt-hat kölküket kiáltozták haza este, sötétüléssel.

Legalább egy leányt szült volna még a két fiú mellé, hogy maradjon ımellette is gyerek, akihez szólhat, hogyha majd a kisebbik fia is a pikkelysmr kezelsnek modern mdszerei tözik kikelettıl késı ıszig gulyát ırzeni a határba.

Ami aztán mégse következett be. A kisebbik Jegenye-gyereknek nem főlött foga a bojtár- 19 kodáshoz: a szénán háláshoz se, a pirkadati ébredéshez se, de még ahhoz se, hogy hallgassa, amit az apja mesél, s legkivált ahhoz nem, hogy megtanulja a betővetést.

az arc fagyvörös foltjaiban

Ha- szontalan, renyhe jószág volt, ráadásul hazug is, még be- tegnek tettetni magát se rest, amikor kint a gulyánál elı- ször zavarta volna vizet húzni az erdıszéli gémeskúthoz az apja: inkább levágta magát a földre, s rítt, akár a mezei nyúl, ha dobott fokos éri, s torka szakadtából óbégatott, hogy csikar a hasa, meg a két cingár lábával is úgy rúgka- pált, mintha máris a végétjárta volna.

Egy hét után a mezei gróf meg is elégelte, hogy hol jó szóval, hol a karikás ostor csípıs sudarával bírjajobb be- látásra, szorítsa dologra ezt a az arc fagyvörös foltjaiban ivadékát: haza-! I kergette az anyjához az engedetlent, veszıdjön vele az asz- szony, ha már ilyen semmirevalónak szülte világra.

Annál több-s mindegyre több-öröme tellett a nagyob- bik fiában. Azt a maga fajtájának láthatta, abban az ı vére folyt!

Tizenöt esztendıs se volt még a Pali fiú, s tavaszi kitereléskor már ö írta be Számadó Könyv-be a falusi gaz- dák gulyába hajtott marháit, majd amikor Sunkár Ger- gely, az öregbojtár egyszercsak magatehetetlenné lett-va- lami irgalmatlan csúztól esett le a lábáról Péter-Pál után ben- Jegenye István kis töprenkedéssel úgy határo- zott magában, hogy nem néz idegen pásztor után, hanem az okos nagyfiát-ha csak eztán lesz is tizenhat éves-állít- ja a kirokkant ember helyébe.

A siheder fejjel öregboj tárnak megtett Jegenye Pál billen- dıen kezet csókolt a mezei grófnak, s attól fogva az arra a nyárra helybe, Uporegres szolgálatába szegıdött száma- dó gulyásnak annyi gondja se volt a kis híján négyszáz marhával, mint addig. Az éjszaka surranó orvok ellen tar- tott két komondor, meg a három fáradhatatlan terelı puli már rég ugyanúgy az arc fagyvörös foltjaiban a fiúra, ahogy az elıbbi öreg- bojtárra, s a sok nyugvástól,jó főtıl, néhanapi zabtól ma- gához jött havi-vakságos huszárló is megszokta a hátán: még nyargalni is igyekezett alatta, ha olykor megfuttatta, mert hirtelenében kellett egybe keríteni váratlan vihar sze- le közeledtén a megszéledt gulyát.

Azon a nyáron Jegenye István mezei pirogenal pikkelysömör kezelésére nemcsak attól tágultak meg a bordái, ha a hiánytalan marhasereg- re, a csupa ép-egészséges állatra nézett, de az arc fagyvörös foltjaiban is - napjában nem egyszer - valahányszor a fián állapodott meg a tekintete.

Szent Mihály napjára, amikor - a szám- adót szegıdménye szerint megilletı borjakat kifogva - visszaszolgáltatták mind a marhát az egresi parasztoknak, a tizenhatodik az arc fagyvörös foltjaiban hamarosan betölteni készülı Jegenye Pál termetben épp oly szálas, vállban már épp oly széles volt, akár az apja, csak persze nem annyira testes, mint egy negyvenen táli meglett férfiember, hanem sudár- sovány, akár a fiatal nyírfák az Upor ártéri televényein.

Egyikük se sejtette, hogy a következı, os eszten- dıben, amikorra Horkaparajd község és Márta-major marháit ırzeni ígérték oda magukat, nem fogják együtt leszolgálni az idejüket Szent Györgytıl Szent Mihályig. Azon a hajnalon - amint ezt Jegenye Pál jóval késıbb a vizsgálóbíró elıtt vallotta-kálomista varjak nagy csapata zsinatolt a gulyáskunyhó körül.

Upormenti hiedelem szerint a kálomista varjú - ha húsvét táján sereglik oda az ember közelébe - bajt-rosszat jövendölı madár. Jegenye István se, a fia se 20 21 volt babonás. Még a karikás ostorral se kondítottak egyet, hogy szétriasszák a varjúnépet, mert már sorra jöttek a parajdi parasztok a marháikkal, azokat kellett ınekik egytıl-egyig szigorúan szemügyre venniük, nehogy kór- ványos állat kerülhessen a gulyába.

Mire egészen kireggeledett, s két uradalmi cseléd odakí- sérte a grófi botosispán rühes teheneit, a varjak már szét- széledtek a határban.

Szerelmes hazatántorgás

De az emberhalál augurium-át, mint egy elhullajtott fekete tollat, ott hagyták a legelın, hogy beteljesüljön a jóslat, mihelyt eljön a pillanata.

Kisvártatva korbács csattant, vér serkent, balaska len- dült, koponya reccsent, s földre fordult a lováról egy rette- gett úrkapcája pribék. Majd a legény, aki ölt a fokossal, földobta magát a gazdátlanná lett nyeskó csıdör nyergé- be, s mire a földbe gyökeredzett jelenlevık fölocsúdtak dermedt ijedelmükbıl, a kosfejő lipicainak már csak a messzi dobogását hallották valahonnan az egresi erdı ki- szögellésén túlról.

Jegenye Pál - bőnétıl bomlottan - keserves-veszedel- mes jövendı sorsába nyargalt azon a lihegı lovon.

Miután gyilkos tettétıl zavarodottan erıs fertályórán át vaktában hajszolta maga alatt s lucskosra fullasztotta a vágtázástól rég elszokott lipicait, lassankint észre tért, s ahogy a nagy futás szembeáramló szelétıl hővösödı fejjel meggondolta, mit követett el, már csak egyet akart: men- nél messzibbre menekülni, kitakarodni a világból, ahol ıneki már nem lehet maradása.

Bevette hát magát a végenincs velikáni vadonba, a cser- rel-szillel jávorral elegyes ıstölgyesbe, hol ıelıtte is sok- 22 szor-sokan rejteztek már szorongatott szegénylegények, nemcsak régebben, a szabadságharc leverése után fogság- ból szökött katonák, de késıbbi bújdoklók is, meg dolog- talan-dancs duhajok, tekergı tolvajok olykor, kiket két- három vármegye kerestetett körözı kurrensekkel a vét- keikért.

Mire alászállani készült nyugaton a nap, az erdei Purga- patak mentén léptetve, a víz forráskútjának közelében rá- lelt a tágas tisztásra, a boksás szénégetık füstös-bőzös ta- nyájára " Ahogy kivilágosodott, megkereste a velikáni erdı má- sik csurgóját, a Csoba-vizet, lehúzta a csizmáját, s hogy föl ne vehessék a nyomát, akik netán utána ólálkodnának, száron vezetve a holt botosispán gyatra lovát, amit még az este lecsutakolt, a sekély csermely kavicsos medrében ha- ladt elıre legalább egy mérföld hosszan.

az arc fagyvörös foltjaiban

Késıbb, amikor megint nyeregbe szállt, s a csıdör már egy keskeny csapá- son - oda-odakapva a bokrok nyújtózó lombjaihoz - bo- torkált vele, eszébe jutott, hogy erıtlen, üldöztetésben egérutat nyerni alkalmatlan ez a szusza állat, aminek a hátán ül, s kitalálta, hogy még azon éjszaka - miként ta- valy is megtették némely zsiványok - kiszakít magának az arc fagyvörös foltjaiban jó esikót a Majláth gróf nemesballai ménesébıl ".

Amit gondolt, meg is cselekedte. Délre kikeveredett a velikáni rengetegbıl, merészen meglapult a ballai berek szélén, s onnan, a ritkás rekettyés- bıl fürkészte a békén legelészı szőzménest, a száz-vala- hány nóniusz kancát meg csikót. Szemmel ki is választott 23 magának egy nyugodt, izmos hátú, csapott farú, hókás homlokú sötétpejt, amelyik mindig szélrıl szálazta a gyös pöt.

Negyedfő csikónak nézte a növendék kancát onnan a berek bokraiból, s mennél tovább figyelte, annál inkább áhította, hogy kifoghassa magának. Sötétedéssel föltámadt az észak-keleti szél, széjjelszórta a maradék felhıket is, s fagyosra hőtötte az estét. Két csía kós hevert a méneskút közelében, fáztak azok is a szırös gubájukban, s nádszálon bort szivornyáztak a hideg ellen egy bırtömlıbıl, de hiába múlt az idı, a pipájuk valahogy csak nem akart kialudni.

Ma- gukkal vitték a nádtetı alá a boruk maradékát is a meglap- padt tömlıben. A csípıs-füttyös szél szemébe fújt a bújdosó gulyásboj- tárnak. A ménesvigyázó kutyák nem orronthatták a sza gát. Leszedte a vén lipicai mén konya fejérıl a kantárt, könyöke hajlatába akasztotta a balaskát, s higgadt, per szonátus léptekkel nekiindult, hogy megközelítse a mé- nest. Ahogy odaért a homlokán fehérfoltos nóniuszhoz, amit kinézett magának, megállt, karnyújtásra a barna csi- kótól.

Ki akarta tudni, megugrik-e, ha hozzányúl.

Коммандер, как всегда, прав. Им необходим ключ, который хранится у Хейла.